A szíve mélyén mindenki biztonságra, egészségre és „jól lét”-re vágyik.

Vajon mi akadályoz meg minket abban, hogy valóban így is éljünk? Talán a külső körülmények? Netán a bennünk kavargó, rendezetlen gondolatok, információk? …És akár ez, akár az, tehetünk-e ellenük valamit?

Röviden: önmagában semmi! Kicsit bővebben: nos, erről szeretném kifejteni a gondolataimat ebben az írásban, szigorúan a szerves társadalom világkép talaján állva!

Magyarország (és persze az úgynevezett „fejlett világ” is) jelenleg az első körben tartózkodik, és így a magyar emberek túlnyomó többsége is. Ez a felülről vezérelt, lebontó világkép mára már oda vezetett, hogy szinte semmit sem értünk a világból, semmi sem működik, minden elromlott, és kilátástalannak látjuk a helyzetet. A kör kerülete jelenti ennek a világképnek a határát, amin „automata üzemmódban” nem lehet átlátni.

A legújabban napvilágra kerülő történelmi emlékek szerint, amikor az őseink Árpád vezérletével visszatértek a Kárpát-medencébe, még az ősi civilizációk harmóniát (összhangot) megőrző értékrendje szerint éltek. A közösségükben a jogok és kötelezettségek tekintetében mindenki egyenlő volt, közszabadságban éltek, ahol a mellérendeltség volt a meghatározó viszony az emberek között.

Gyermekkorunkban királyfiak és királylányok voltunk, s ha valami igazán jól sikerült, ha igazán azt éreztük, hogy jó helyen vagyunk, akkor azt mondtuk: "ez király"! Egészen nyilvánvaló, hogy a ma használatos „király” szavunk már a nyugati gondolkodással elferdített valami, melynek így az eredeti magyar észjáráshoz vajmi kevés köze van.