Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Óperenciás tengeren is túl, az üveghegyeken innen, ahol a Föld szíve dobog, volt egy takaros kis falu.

Volt abban a faluban erdő rengeteg, aranybúzát termő mező, míg csak a szem ellát, s halaktól hemzsegő friss vizű patak, nem is egy. Abban a faluban élt egy dolgos, tehetséges, nagyhírű nemzetség. Olyan szép arcú, nádszálderekú leányok és olyan eszes, dolgos kezű férfiak sehol sem teremtek széles e világban, mint ott. Ennek a falunak csodájára is jártak a világ minden részéből. Csak úgy vitték a követek a hírt mindenfelé egészen addig, mígnem a szomszéd falu meg nem irigyelte és meg nem elégelte a dolgot.

Ma a legtöbb embert 6 éves korában valamilyen oktatási intézmény elkezdi idomítani és beoltani a rendszernek megfelelő képpel.

A mintáknak jeleknek erejük, energiájuk van, éppúgy, mint a színeknek. Ha felveszünk egy pólót Diavolo felirattal, ami egyébként egész jól hangzik, azt a hangsort, hordozzuk magunkon, amely az ördög erőit hívja, mozgósítja, hiszen a Diavolo olaszul ördögöt (szétszóró) jelent. Ezzel a hangsorral természetesen negatív erőt vonzunk magunkhoz, hiszen a kereszténység az ördöggel azonosít minden rosszat évezredek óta.

A rábaközi Kormorán Rendnek ún. ősi hagyományvonala van. Valójában létezett már megállapíthatatlan idők óta, de II. András és IV. Béla király idején az üldöztetések kényszerítő hatására illegalitásba vonult.

Ha valaki azt mondja, hogy a Magyarok mindig is keresztények voltak, az hazudik! Ha valaki azt mondja, hogy a Magyarok most keresztények mind, az ugyan úgy hazudik! Mert akkor azok a Magyarok, akik most nem keresztények, azok ezek szerint nem is Magyarok?