Ma a legtöbb embert 6 éves korában valamilyen oktatási intézmény elkezdi idomítani és beoltani a rendszernek megfelelő képpel.

A gyermekkor gyakorlatilag szellemi mérgezéssel, kondicionálással telik a legtöbb esetben, ahelyett, hogy családi és közösségi körben (család, köz-ŐSség?) szocializálódva játszva, szabadon sajátítaná el az élet közvetlen valóságában az alapvető szerves műveltséget, mely alapot képezhetne a későbbi tanulmányokhoz, amikor már érettebben – tizenpár éves fejjel – a gyermek és a szülő együttesen döntene, hogy mi az amit a gyermek tanulni szeretne intézményes keretek között, amennyiben erre valós igény, tehetség, képesség mutatkozik.

Első körben tehát a gyermek nem egy rabszolgaságba születne bele, ahol kondicionálását államilag felügyelik, hanem egy szabad térbe, ahol a valóságba behatolva elsődlegesen maga kezd fogalmat, képet alkotni a világról, annak jelenségeiről. A tapasztalatszerzés, a tanulás kora, a hamuban sült pogácsával történő SZERencsepróbálás kora lenne ez, mely a negyvenes évikig tarthatna, ehelyett ma húszon-harmincévesen már sok esetben minimális vagy nulla élettapasztalattal egy előre gyártott eszme (fogyasztói társadalom) és életellenes életszemlélet által lelkesen elvakultan vetik bele az emberek önmagukat az életnek nem nevezhető valamibe. Negyven éves korra sokan teljesen megtörnek, mert akkor ismerik fel, hogy mis is az valójában, amibe öntudatlanul bele lettek nevelve, és mivel nem voltak képesek átlátni mindezt ezért mindez tulajdonképpen elkerülhetetlen volt a számukra.

A tanulás kora persze manapság a propaganda hatására „életfogytiglanira” lett kitolva, mivel a fogyasztói társadalomban az ember csak egy folyamatosan átgyúrandó robot-massza, akit állandóan KÉPezni kell, a fogyasztói társadalom adott érdekeinek a KÉPére. Valahogy ebből az életfogytig tartó tanulásból mégsem születik meg az öregek bölcsessége. A gyermekvállalás is egyre későbbre tevődik, így sok esetben a szülő, mire felneveli gyermekét, egyben nagyszülőjévé is lesz, mivel nyugdíjas korba ér, ha egyáltalán megéri azt, és közben nem lesz áldozta valamilyen halálos civilizációs betegségnek. Az idős kor igen rövid, mindössze 10-20 év élettartamot jelent átlagban, amikor a legtöbb ember már csak a fizikai vegetációval és önműködése kétségbeesett fenntartásával van elfoglalva, a boldog, nyugodt, bölcsessége gyümölcsét megérlelő boldogkor megélése helyett.

Olasz Sándor