Első hallásra a „liberális” és a „szabadságjogok” szavak jelentése valami hasonlót sejtet. Azt javaslom azonban, hogy ne dőljünk be a felszínen megmutatkozó látszatnak, hanem vizsgáljuk meg mindkét fogalomnak azt a jelentéstartalmát, amit napjainkra felvettek! Ahogy azt már megszoktuk, tegyük ezt a szerves társadalom világképből kitekintve!
A „liberalizmus”eszméje a Nagy Francia Forradalom kapcsán bukkant fel, illetve terjedt el széles körben. A középkorban az egyház a maga dogmáival jelentősen korlátozta az emberek szellemi szabadságát. Gondoljunk csak arra, hogy az azoktól eltérően gondolkodókat akár máglyán is elégethették. Az erősen központosított, egyeduralkodásra berendezkedett nyugat-európai királyságok emellett az emberek cselekvési szabadságát is jelentősen csökkentettét. Ez a legalább két létezési aspektusban jelen lévő elnyomás szinte teljes mértékben korlátozta az embereknek a létezésük okán járó legalapvetőbb járandóságukat: a saját ütemükben történő kiteljesedésük lehetőségét. Valójában ennek a korlátozása jelenti a legnagyobb mértékű befolyásolást és szabadság-megvonást.
A középkorban kialakult nyomorúságos létezési állapotnak a megszüntetése egyre elkerülhetetlenebbé vált. A liberalizmus eszméje akkortájt főleg az állam túlhatalmának a lebontására irányult, emellett cél volt a tudomány és a művészet felszabadítása a vallási dogmák alól. Akkor még szóba sem került ennek az eszmének a gazdaságba történő átültetése.
A Nagy Francia Forradalom sikerében azonban azt is észre kell vennünk, hogy a liberalizmus eszméje úgy szabadult ki a palackból, hogy féktelen öldöklés, pusztítás és szenvedés kísérte: aki ezektől az eszméktől eltérően gondolkodott, azt megsemmisítették. A „liberalizmus” a gyakorlatban azt jelentette, hogy minden olyan személy, aki a forradalom jelszavait magáénak vallotta, („Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”, franciául „Liberté, Egalité, Fraternité”) gyakorlatig azt tehetett, amit akart, kezdetben büntetlenül meg is ölhette az ettől eltérően gondolkodókat. A francia forradalom három jelszava más fajta szabadság-felfogást sejtet, mint amit a magyar hagyományokból megszoktunk! Például II. Rákóczi Ferenc jelmondata, „Istennel a hazáért és a szabadságért!” ("Cum deo pro patria et libertate"), valamiféle felelősségtudatot is sugall, és nem a személy korlátlan szabadságát hirdette! Az egyén szabadságát a teremtett világban, mint szerves egységben létező és működő rendszer részeként értelmezte, figyelembe véve azt, hogy minden ember a közösségéért és az életteréért is felelős. Ez a fajta szabadság azonban csak akkor élhető meg, ha az állam berendezkedése és működése olyan világképen alapul, ahol ezek az elsődleges szempontok. Ezért volt elsőrendű fontosságú Magyarország szabadsága: csak szabad Magyarország képes biztosítani a szabadságot a magyaroknak, és pontosan ez az oka annak, hogy a szabad Magyarországért sokan gondolkodás nélkül feláldozták az életüket is (vagyis Magyarország szabadságáért feláldozták a saját szabad életüket). Tud-e valaki példát mondani arra, hogy a magyar történelem során kifejezetten az egyén szabadságáért tört volna ki valamilyen, a hatalom megdöntésére irányuló felkelés, és nem jelent meg egy ilyen belső viszályban egyidejűleg az a szándék is, hogy az addigra csorbult hagyományainkat újjáélesszük? (Hozzá kell tennünk, hogy a Magyar Királyság berendezkedése már nem volt tökéletes: az ősi tudás helyett a királyságban már vallási dogmák jelentették az iránymutatást a főhatalom közelében, nem csak az arra való érdemesség, hanem születési előjogok is biztosítottak a vezetésben pozíciókat, a központosított királyság intézménye lehetőséget biztosított az egyszemélyes diktatúrára is. Mindezekkel együtt a Szent Korona-tan nyomokban megőrzött néhányat azokból az alapelvekből, amik a teremtett világ szerves egységben történő működésére, és benne az ember helyére utaltak, ezért Magyarország képes volt átvészelni olyan eseményeket is, amik más országokat lesöpörtek a térképről.)
Napjainkra a „liberalizmus” jelentése megváltozott, mára már gazdaságpolitikai modellé vált. Sajnos, a gazdaságban ugyanazt a féktelen tobzódást és felelőtlen pusztítást hozta, mint amit a Nagy Francia Forradalom eseményeiben már megmutatott magából. Az egyén korlátlan szabadsága helyett a liberalizmus a gazdaságban a vállalkozások korlátlan szabadságát hirdeti, ez a gyakorlatban az áruk-, a tőke-, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlásában nyilvánul meg.
Abból a célból, hogy ez a négy tényező szabadon működhessen, azok az országok, amelyek ezeket az alapelveket a gazdaságuk működésének az irányelveivé emelték, kénytelenek
Talán már ebből is felsejlik, hogy abban az országban, ahol a gazdaság ezen elvek szerint működik, mindenki kiszolgáltatott helyzetben van: az emberek, a családok, a nemzeti kézben lévő vállalkozások és maga az állam is! A kiszolgáltatott helyzetet az okozza, hogy senki sem tehet az ellen semmit, hogy az adott ország lakói által előállított értéktöbblet kiáramoljon az országból, senki sem akadályozhatja meg azt, hogy a tőkeerős külföldi cégek megvásárolják, majd felszámolják a nemzeti vállalkozásokat.
A liberális alapelveket valló vállalatok gondolkodás nélkül ugyanúgy megsemmisítik a nekik útjában lévő más vállalkozásokat, mint a francia forradalom győztesei azokat, akik nekik az útjukban voltak. A liberális gazdaságban a profitmaximalizálás korlátlan lehetősége az alapdogma, ezt az állam köteles biztosítani, le kell mondania az „elesettek” (a kisvállalkozások és az emberek) oltalmazásáról.
Kiszolgáltatott helyzetben lévő országban sem az emberek, sem a helyi vállalkozások, sem maga az állam nem szabad! Éppen a liberális filozófia dogmái jelentik a SZABADSÁG megvalósulásának a gátjait, mégpedig azzal, hogy a tőke érdekeit az Ember érdekei fölé helyezik.
Pataki Antal