Ebben az írásban nem azt vizsgáljuk meg, hogy az a világ, ami körülvesz minket, és amiben élünk, hogyan keletkezett! Magának a „teremtés” fogalomnak, illetve ennek a „jelenség”-nek a lényegét szeretnénk megvilágítani ezzel a pár sorral.

A szerves társadalom világkép igazságát az ember valós teremtő erejére alapoztuk, ami a híres kvantumfizikai „kettős rés” kísérlet során mutatkozik meg a legnyilvánvalóbban. (Aki még nem ismeri ezt a kísérletet, az itt megnézheti, a honlapunk egyik korábbi írásába már beágyaztuk: https://szervestarsadalom.info/gondolatok_a_szerves_tarsadalomrol/a_szerves_tarsadalom_megteremtese_elkerulhetetlen_-6 )

Szinte minden vallás azt tanítja évezredek óta, hogy teremteni csak Isten tud, és jónéhány azt is, hogy „teremteni csak a semmiből lehet”. Ez ellentmond a kvantumfizikai megfigyeléseknek, emiatt ezek a megfogalmazások szerintünk mára olyan elavult dogmákká váltak, amik akadályozhatják a tisztánlátásunkat. Emiatt úgy gondoljuk, a „teremtés” kifejezés jelentéstartalmát is szükséges megtisztítanunk és vissza kell töltenünk bele az eredeti jelentéstartalmat. 

A szerves társadalom világkép talaján állva azt állítjuk, hogy a „teremtés” a meglévő struktúrák tudatos átrendezését jelenti, és erre minden öntudattal rendelkező lény képes. 

Mint minden dolog, jelenség a teremtett világban, maga a „teremtés” is rétegzett felépítésű, így ezen képesség mértéke is ahhoz a tudatossági szinthez igazodik, amelyiken az adott tudatos lény éppen tartózkodik. 

Azt, hogy teremteni nemcsak Isten képes, hanem maga az ember is, maga a magyar nyelv igazolja: ha valaki kemény munkával, ügyességgel létrehoz a családjának egy házat, azt mondjuk, hogy szívós munkával „megteremtett” magának egy házat. Azt is gyakran mondjuk, hogy „megteremtett” magának egy olyan életvitelt, amilyent szeretett volna, amilyent elképzelt.

Nyilvánvaló, hogy amikor valaki megteremt magának egy házat, azt nem a semmiből teremti, hanem a struktúrák átrendezésével: valahol van tégla, az az illető telkére kerül, majd összeépíti más anyagokkal, amik eredetileg szintén máshol voltak, végül ezekből a részekből összeáll egy ház, ami másként nem jött volna létre. A meglévő struktúrákat átrendezi a házat építő ember, és eredményül egy új struktúrát hoz létre (teremt), egy új házat. Az ősi időkből származó magyar nyelv leíró nyelv, ezért feltételezhetjük, hogy őseink még tisztában voltak a fogalmak eredeti jelentésével. Ám az anyagi struktúrák átrendezése mozgatással az alacsonyabb tudatossági szintekhez tartozó módja a teremtésnek. A séma: van egy elképzelés, majd szándék, majd döntés és (fizikai) cselekvés.

Arról is van emlékezés, hogy bizonyos emberek bizonyos tárgyakat át tudtak-tudnak változtatni, pl. vizet borrá… A bor ilyenkor nem a semmiből jön elő, hanem struktúrák tudatos átrendezésével: a víz anyagstruktúráját a bor anyagstruktúrájává változtatja át a tudatos lény (ember). Ez a módszer egy magasabb tudatossági szinthez tartozó módja a teremtésnek, de a séma ugyanaz: van egy elképzelés, majd szándék, majd döntés és (mentális) cselekvés.

Maga Isten/Teremtő/Forrás, mindennek a kezdete és az oka, a megnyilvánulatlan, magában hordozza a Mindent és a Semmit, mert amíg megnyilvánulatlan és mozdulatlan, ezek a fogalmak nem értelmezhetők, mert egy-és-ugyanazok. Tehát nem létezhet olyan, hogy „teremteni csak a semmiből lehet”, mert olyan, hogy „semmi”, nem létezik a legelső teremtés előtti előtti pillanatban! 

A Forrás „megmozdulása”, a megnyilvánulás kezdete, pontosabban a Teremtés kezdete is a már ismert séma szerint történhetett, mert a Világmindenségben minden egy lényegű (analógiás): volt egy elképzelés, majd szándék, majd döntés, majd (isteni) cselekvés. A teremtés legfelsőbb szintű módja az, amikor „a Minden és a Semmi” struktúrája úgy lesz átrendezve, hogy létrejön a „Minden és a Semmi” kettős egységéből a Valami, és ez csak a lehető legmagasabb, számunkra elképzelhetetlen tudatossági szint sajátja. Ehhez még az is hozzájárul, hogy minden „Valami”-ben benne van a „Minden és a Semmi” minősége is. Ezt néhány távol-keleti vallás úgy mondja el, hogy amikor a Forrás meg akarta ismerni önmagát, kis „darabkák” váltak ki belőle, amik kicsiben ugyan, de magukban hordozzák a Forrás képességeit is. Rajtuk, az ő tapasztalataikon keresztül képes megismerni, megtapasztalni a Forrás önmagát. Mi, emberek vagyunk ezeknek a kis isteni „darabkák”-nak a hordozói…

Térjünk vissza a kvantumfizikára… Az anyagi világ alatti dimenziókban, a kvantumok világában csak valószínűségek léteznek. Úgy is mondhatjuk, hogy lehetőségek. Nem tudjuk megmondani, hogy egy részecske pontosan hol van és később hol lesz, ám ez nem valamiféle káoszt jelez, inkább csak azt, hogy a tudomány még nem ismeri ennek a világnak a rendezési elveit. 

Amikor az ember(ben lakó tudat) ráirányítja a figyelmét a kvantummezőre, akkor a részecskék anyagi jellegűvé válnak, mert ez a dolguk: reagálnak a tudatra, és biztosítják a struktúrákat (eszközöket) az ember szándékaihoz: „legódarabkák” lesznek, amiket össze kell rakni. Amikor az ember ráirányítja a figyelmét valamire, és az akár egy, akár több lépésben megvalósul, akkor ennek a folyamatnak a részei úgy jönnek létre a kvantummezőből, hogy megváltoztatta annak a struktúráját, teremtett. Az csak hab a tortán, hogy a kvantummező látszólag „semmi”, és a Forrás (értsd: „a Semmi és a minden”) egy darabkáját magában hordozó ember is látszólag úgy teremtett, mint a Forrás: látszólag a „semmi”-ből teremtett valamit! 

A fentieket árnyalja, hogy az „előre mutató” és a „visszahúzó” erő is benne van mindenben. Emiatt a teremtés is lehet előre mutató és visszahúzó. Talán akkor nevezhetjük előre mutatónak, ha az új dolog meghaladva megőrzi a régi tulajdonságait, tehát fejlődést hoz. Visszahúzónak pedig akkor nevezhetjük, ha valamilyen már meglévő dolgot rosszabbá tesz, talán ezt nevezhetjük fekete mágiának…

A meglévő struktúrák NEM tudatos megváltoztatása azonban nem teremtés -pl. ha egy őz véletlenül nekimegy egy autónak, vagy véletlenül belerúgunk egy vödörbe, amiből ráömlik a lábunkra az oltott mész-, mert nincs meg a teremtést megelőző néhány lépés: elképzelés, szándék, döntés, cselekvés.

Kedves Olvasó! Óvva intjük attól, hogy a fentieket gondolkodás nélkül elhiggye! Értelmezze az olvasottakat és hallgasson a szívére, mielőtt ezeket a gondolatokat beépíti a világképébe, ugyanis a fenti állításainkat nem tudjuk bizonyítani…

 

Tatabánya, 2024. április 21.

Pataki Antal