„Hol volt, hol nem volt hetedhét országon innen és túl.
Valamikor, ahogy most én a tűz mellett ülök, így ült nagyapám,
 meg a nagyapám nagyapja meg az ő nagyapja és minden ősöm.
Bámulták a lángot és felszálló tűzszikrákat a Hadak útja felé.
Hallom a dobokat…
Hallom a dobokat és emlékezem rájuk. Rájuk akik őrzik a fényt s tudom
 hamarosan megmutatják, hogy ne tévelyegjen tovább nemzetünk a sötétségben.
Hogy feltámadhasson bennünk újra a magyarok ISTENE.”

Az idén már negyedik alakalommal került megrendezésre a Magyarok Országos Gyűlése, Bösztörpusztán. A Magyarok Szövetsége a Baranta Szövetség és Kunszentmiklós Önkormányzatának valamint számtalan lelkes ember hathatós segítségével.

Hirtelen ötlettől vezérelve úgy alakult a pusztai tartózkodásom, hogy az éjszakai pihenés  óráit a szabad ég alatt töltöttem. Amúgy huszárosan a lovam (kocsim) mellett vetettem ágyat magamnak s a csillagos eget bámulva vártam pilláim elnehezedését. Fenséges látványban lehetett így részem. Városban vagy akár falun ennyi szikrázó csillagot ködfátyolba burkolódzó messzeséget nem lehet látni.
Valahol a távolban dobok szóltak, s én láttam a Hadak Útját s láttam minden ősömet s hallottam a hangjukat.

Mi a jelenben itt élő magyarok büszke nagynevű hőseink, leszármazottai vagyunk. Neveikben is megmaradt  Atillák, Áprádok, Szent Lászlók, Hunyadiak, Zrínyik, Rákócziak valamint azon névtelenül maradt milliók gyermekei, akik a legvadabb történelmi viharokban is, kiállták az idők próbáját.
Igen kiállták, hiszen ha nem így lenne nem lennénk ma itt. Nem lenne országunk és nyelvünk. Névtelen milliók olykor-olykor egy-egy hőssé magasztosult államférfi vezetésével megtartotta, e hazát magyarnak. 300000 bejegyzett népdalunk, több mint a környékbeli népeknek együttvéve. Csak Mátyás királyról több mesénk van mint a nyugat-európai mesekincs. Olimpiai érmeseink, feltalálóink népünk lélekszámához képest messze megelőzik más népek teljesítményét. Tehát dalaink, zenénk, díszítő és jelképrendszerünk, meséink óriási képzeletről, leleményről téve tanúbizonyságot mutatják nekünk a majdnem elveszet utat. A magyar néphagyomány minden  írott szövegnél hívebben és ötletesebben megőrizte az Élet tudását.

S mindezzel nem kérkedünk viszont csendben de annál határozottabban mondjuk, hogy van mire büszkék legyünk.
Nyelvünk mellérendelő szerkezete s vele lelkiségünk őrzi a Teremtett Világ rendjét  melyet évezredek óta a Szent Korona jelképez az anyagi világban. S ez a rend az egyenrangú együtt működés a minden létező legjavát szolgáló életvitel szellemisége.
Mindezen örökséggel a tarsolyunkban nézünk a vásható világméretű változások elé, s ebben az úti csomagban meg van minden ami egy szép, gazdag és igaz világrend létrejöttéhez szükséges. Nagy vallások tanítói ide a Kárpát – medencébe helyezték az Új világ szellemi és lelki központját. Úgy tűnik tudnak valamit.

Kedves Barátaim!

Fogjuk meg egymás kezét és ne engedjük el, mondjon bárki bármit is. Vegyük elő eredendő józan okosságunkat tanuljuk meg újra élni a Teremtés játékszabályait.
Az így élt élet ugyanis a teremtő szándéka szerint való. Az első lépéseket – még ha tétovázva is – viszont nekünk kell megtenni immár az utunkon, hogy ezután a Gondviselés minden tettünket áldásával kísérhesse.

Czékmási Csaba