Szerves társadalom Magyarországa

Hogyan valósíthatjuk meg a szerves társadalmat?

Ha már tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelent ez a fogalom, és tudjuk azt is, hogyan kellene működnie, akkor már „csak” az szükséges, hogy minél többen meghozzuk a döntést, hogy „összerakjuk” és ezzel működésbe lendítsük a szerves társadalmat.

Értelmetlen arra várnunk, hogy majd csak megvalósul valahogy, és arra is, hogy majd akkor csináljuk, amikor „megfelelőek lesznek a körülmények”. A körülmények mindig a kérlelhetetlen meggyőződés erejével kinyilvánított szándékainkhoz igazodnak, ez kozmikus törvény! Ha mindezt nagyon sokan, összehangoltan tesszük, akkor még nagyobb kérlelhetetlenséggel valósul meg.

A fentiekre való tekintettel első lépésként mi azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy minél hamarabb és minél több emberhez jusson el az az információ, hogy a mostanihoz képest teljesen más szempontok alapján is meg lehet szervezni a gazdaságot és a társadalmat.

Szükséges az egyéni és a kollektív tudatalattinkban elhelyeznünk egy pozitív „jövő emléket”! Elkerülhetetlen, hogy minél több ember meghozza azt a döntést, hogy ezután szerves társadalomban AKAR élni. Itt kezdődik az új világ megteremtése a szellemi szinten.

Úgy gondoljuk, hogy miután valaki megismeri a szerves társadalom működési elvét, és szeretne olyan módon élni, meg kell hoznia egy nagy horderejű döntést: „eldöntöttem, hogy mostantól minden döntési helyzetben azt a megoldást választom, ami minden létező legjavát szolgálja”. Az új szempontok szerint meghozott döntésekkel kezdődik az új világ megteremtése a fizikai szinten.

Természetesen, ez a hétköznapok során teljesen új szemléletet, új hozzáállást igényel, ezért kicsi az esélye annak, hogy rögtön képesek leszünk kiválasztani a legtökéletesebb megoldást a döntési helyzetekben. De elszántan törekednünk kell rá, szerintünk bizonyos gyakorlat megszerzése után ez is készség szintre emelhető.

Ha már elég sokan meghoztuk a fenti döntést, felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet összehangolni a cselekedeteinket abból a célból, hogy az általunk vágyott helyzet, vagyis a szerves társadalom megvalósuljon? Szerintünk ehhez szükséges egy írott szabályrendszer is, ami segít eligazodni a közös utunk során.

Mi, a honlap létrehozói, az utunk során megismerkedtünk dr. Halász József munkásságával. Ő az elmúlt bő 15 év során teljesen más kiinduló pontból, őseink életének, hagyományainak és a magyarság több ezer éves történetének a tanulmányozásából jutott el arra a felismerésre, hogy csakis egy olyan társadalom illeszkedik a Mindenség normális működéséhez, ahol az ember van a középpontban, és ahol minden ember felelős minden döntéséért és azért, hogy cselekedeteivel az összhangot fenntartsa.

Munkássága során tökéletesen leírta a szerves társadalom minden jellemzőjét, feladatát és működését, bár egyszer sem használja a „szerves társadalom” kifejezést.

 

Pártok nélküli választási rendszer

A körkereszt

Körkereszt