Szerves társadalom Magyarországa

Hogyan működik a szerves társadalom? (gyakorlati oldalról történő megközelítés)

Ahogyan az emberi test szervei a megjelenésük pillanatától kezdve olyan fejlődési utat járnak be, aminek során kiteljesednek, és közben folyamatosan támogatják a test működését, ugyanúgy a szerves társadalom alkotóelemei, az emberek és a közösségeik is folyamatosan kiteljesednek, miközben működtetik az őket magában foglaló és óvó államot.

Mielőtt ezt részletesebben kifejtjük, azt is tisztáznunk kell, hogy a szerves társadalom a gyakorlati működése során szerintünk térben és időben is szervesen illeszkedik mindenhez a Világmindenségben.

A térbeli illeszkedést az jelenti, hogy a közösség az igényeinek a kielégítését annak a területnek a lehetőségeihez köti, ahol él, mert ez biztosítja a teljes körű és szerves önellátást.

Az időbeni illeszkedést pedig az jelenti, hogy az adott közösség a megelőző korok embereinek az adott területre jellemző hagyományait tiszteli és továbbviszi, mert ezekben gyűlik össze az a tudás és tapasztalat, amelyek alapján az adott terület könnyen élhetővé és működtethetővé válik. A jelen a múltból épül fel, a jövőt pedig a jelenben álmodjuk. Az, hogy mit és hogyan teszünk, kihat a jövőnk milyenségére, hiszen a jövőnket a jelenben végzett cselekedeteinkkel alapozzuk meg.

A szerves társadalom gazdasága azzal védi magát és az őt működtető közösséget, hogy lehetetlenné teszi idegen érdekek érvényesülését a helyi közösség életterében, a helyi közösség érdekeinek a rovásra. Ezt úgy valósítja meg, hogy a szerves társadalom gazdasága a teljes önellátással rendelkező települések összehangolt hálózatából épül fel. A gazdaság fő feladata az, hogy az emberek valós igényeit kielégítse, első sorban helyi alapanyagokból és helyi munkaerővel. (Nem feladata a profittermelés, mert ilyen nincs a szerves társadalomban! A profit mindig egy szűk emberi csoport érdeke, és nem a Világmindenségé.)

Abból a célból, hogy minden ember a társadalom szerves tagjává válhasson, az oktatás és a nevelés legfontosabb célja az, hogy minden fiatal felismerje a küldetését, hogy mi az, amivel a legjobban hozzá tud járulni a társadalom fejlődéséhez és a kiteljesedéséhez. Az oktatás legfontosabb feladata így tehát az, hogy átadja azt a tudást minden fiatalnak, hogy hogyan működik a világ, és mi benne az ember (és a személy) szerepe. Ezért az ismereteket lelki- szellemi- és tudományos összhangban kell átadni, hogy az oktatásban résztvevők érezzék is az információkban meglévő összhangot és azok igazságát. A nevelés pedig arra irányul, hogy az életben előforduló bármilyen helyzetben hogyan kell méltósággal és határozottan olyan döntéseket hozni, amelyekben megjelenik minden létező élő és nem élő teremtmény elfogadása és tisztelete.

A kereskedelemnek vissza kell térnie az eredeti feladatához, amikor is az emberek valós igényeihez közvetíti a terméket (és nem gerjeszt profitszerzési céllal létrehozott keresletet). A pénznek újra az általános egyenértékes funkcióját kell betöltenie, tehát nem lehet árucikk. A fedezetét annak az árunak vagy szolgáltatásnak az értéke adja, aminek a cseréjét éppen közvetíti.  

A szerves társadalomban az egészségmegőrzés a hagyományos, természet közeli eljárásokat részesíti előnyben, és az a fő feladata, hogy mindenki olyan állapotban éljen, hogy örömteli módon, kiegyensúlyozottan tudjon döntéseket hozni minden élethelyzetben. Ilyen állapotban sokkal könnyebb megtalálni azt a megoldást, ami minden létező legjavát szolgálja.

A személyes egészség helyreállítása és megtartása alapvetően befolyásolja az adott személy egyéni szabadságának a mértékét! A magas fokú személyes szabadság lehetősége nélkül nem lehetséges magas fokú szabadsággal rendelkező társadalmat létrehozni és működtetni, emiatt a személyes egészség a közösség érdeke is!

Mivel a szerves társadalomban már a döntések meghozatala előtt össze van hangolva minden részérdek, és ebből kifolyólag olyan döntések születnek, amik minden létező legjavát szolgálják, ráadásul a döntések ott születnek meg, ahol a döntési helyzet felmerül, a szerves társadalom állama nagyon egyszerűen és takarékosan működik. Nincs szükség utólagos kiigazításokra, nincs szükség szakszervezetekre, egyéb érdekvédelmi szervezetekre vagy szövetségekre sem, vagy nincs szükség külön természetvédelemre sem, hiszen minden érdeket már a döntések meghozatal előtt figyelembe veszünk.

 

Pártok nélküli választási rendszer

A körkereszt

Körkereszt