mi a baj a liberalizmussal?

Tisztázó írások

Mi a baj a liberalizmussal?

Röviden: önmagában semmi! Kicsit bővebben: nos, erről szeretném kifejteni a gondolataimat ebben az írásban, szigorúan a szerves társadalom világkép talaján állva!

A teremtett világban minden élő és élettelen teremtménynek, fogalomnak, jelenségnek, szabályrendszernek, világképnek megvan a maga helye és szerepe a Mindenség tökéletes működésében. Az emberi lény az, aki ezek közül a látókörébe kerülőket kipróbálhatja abból a célból, hogy őrajta keresztül a Forrás tapasztalatokat szerezzen a fizikai világ működéséről. A tapasztalatszerzésnek az a célja, hogy ezeket átélve az Ember és a Forrás egyformán és folyamatosan –bár más-más mértékben és léptékben– kiteljesedhessen.

A fizikai világ folyamatos „fenntartása” állandó energia-befektetést igényel a Forrás részéről, hogy ezzel megvédje az entrópiától, vagyis a széteséstől, ami az egyik legalapvetőbb tulajdonsága a fizikai világnak. Az entrópia azt jelenti, hogy minden rendszer „automatikusan” törekszik a legalacsonyabb energiatartalmú állapot elérésére, ez az állapot pedig a „rendezetlenség”, más szóval „entrópia”. Ezt azzal lehet ellensúlyozni, hogy a rendszer megalkotója (vagyis az az entitás, aki az adott rendszert a darabjaiból összerakta valamilyen célból) folyamatosan pótlólagos energiát fektet be a rendszerbe az entrópia által okozott szétesés folyamatos kijavítására.

Egy jól érthető példa erre az, amikor valaki egy házat felépít, vagyis „összerak” a részeiből. Ekkor a darabjait egy terv szerint összeilleszti (arról most nem is kívánok bővebben szólni, hogy már a tervnek is alkalmasnak kell lennie arra, hogy az alapján egy működő ház jöhessen létre az emberi munka által). Az ember ekkor energiát fektet bele, hiszen különféle anyagokat szed össze innen-onnan (megveszi, ajándékba kapja vagy „uram bocsá’!”  összelopja, stb. ez itt most mindegy), no, persze, az anyag önmaga is energia, továbbá fizikai és szellemi munkát is végez, amik szintén energiák. Az idő múlásával az elkészült ház elkezd „szétesni”: kopik, vetemedik, stb., ekkor újabb energiákat kell befektetnie az embernek ahhoz, hogy az általa létrehozott rendszer, vagyis a ház továbbra is fennmaradhasson.

A fizikai világ is ehhez hasonlóan folyamatosan szét akar esni, mert a megnyilvánult anyagi részecskék azonnal vissza is esnek az anyagtalan kvantummezőbe (vagyis „a szitáló ködnél finomabb szellemanyagba”, ahogy a táltosaink nevezték a kvantummezőt), de valamilyen ok folytán mindig egy kicsivel több új részecske bukkan elő a semmiből, mint amennyi visszahullik oda. (A hagyományos tudomány nem igazán tud magyarázatot adni erre a jelenségre.) A kvantumfizika, ami az atomnál kisebb részecskék tulajdonságait vizsgálja, jobban „látja” és érti a mikrovilágban lezajló folyamatokat, és már 80 éve tudományosan bebizonyította, hogy az emberi szándék és figyelem az, ami eldönti, hogy a kvantummezőből mi váljon fizikai valósággá. Mivel azonban az Ember gyakorlatilag Tudat „búvárruhába” csomagolva, a világ egylényegűségének a törvénye alapján („amilyen kicsiben, olyan nagyban, stb.”) az emberi lénynél magasabb szintű tudat is ugyanúgy kell, hogy működjön, mint az Ember. Ez azt jelenti, hogy a Forrásnak is állandóan plusz energiát kell befektetnie abba, hogy az alkotása, a fizikai világ fennmaradjon. Ez lehet az a plusz energia, aminek a következtében mindig egy kicsivel több anyagi részecske bukkan elő a kvantummezőből, mint amennyi visszahullik oda.  Semmilyen rendszer nem létezhet a megalkotója nélkül.

Szóval, emberi lényként élve mindnyájan egy megtervezett rendszer részei vagyunk!  Térjünk most át a látható, tapintható fizikai világ területére. Nézzünk itt egy példát arra, hogy egy fizikai rendszer hogyan működik, hiszen ez számunkra könnyebben felfogható létezési tartomány!

Az autó sebességváltója egy megtervezett rendszer, abból a célból, hogy a belső égésű motor által előállított forgatónyomatékot átadja a meghajtott kerekeknek, és így az autó elindulhasson, majd haladhasson. Ennek a rendszernek a megtervezésekor ez volt az elérendő cél, és ennek a rendszernek a darabjai úgy vannak összehangolva, hogy ez a cél megvalósulhasson. A belső égésű motor alacsony fordulaton „gyenge”, ezért ekkor egy más áttételű fogaskerékkel kell átvinni a forgatónyomatékot a főtengelyről a hajtott kerekekre, mint magasabb fordulatszámokon. Ezt egymásba kapcsolódó fogaskerekekkel valósítják meg. Ezeknek a fogaskerekeknek tökéletesen kell egymáshoz kapcsolódniuk, hogy valóban az történjen, amit a tervezőjük elképzelt. Ez azt jelenti, hogy a rendszer részeinek nincs „korlátlan szabadságuk” a működésük során. Ha a fogaskerekek túl nagy hézaggal illeszkednek egymáshoz, akkor a sebességváltó nehezen kapcsolható, recseg, ha pedig még nagyobbak az illeszkedési hézagok, akkor szét is eshet, vagyis nem tud úgy működni, ahogy azt a tervezője elképzelte. Ha pedig túl kicsi a hézag a kapcsolódó fogaskerekek között, esetleg ha szét sem választhatók, akkor megint nem működik a rendszer. A sebességváltó akkor működik tökéletesen, ha a mozgó alkatrészei pont megfelelő”lötyögéssel” rendelkeznek, vagyis az alkatrészeinek a szabadsága, „liberalizmusa” éppen akkora, hogy az egész tervezett rendszert a terv szerint tudják működtetni!

Ez bizony mindenre érvényes, még az emberi társadalomra is. Ha a társadalom egyes részei túl nagy szabadsággal rendelkeznek (túl nagy a „lötyögésük”), akkor a társadalom szétesik, nem képes megvalósítani a tervezője szándékát, vagyis azt, hogy az emberi közösség összehangolt tevékenységei a fizikai világban támogassák minden élő és élettelen létező kiteljesedését. A gazdasági-társadalmi rendszer részeinek a napjainkban tapasztalható túl nagy „lötyögését” neo-liberalizmusnak nevezzük. A rendszer részeinek túl nagy a szabadsága és gyakorlatilag nincs kötelezettségük. A gazdaságban ez úgy nyilvánul meg, hogy egy vállalat csak a profit maximalizálására törekszik, de nem veszi figyelembe a működési területén élő közösség anyagi-lelki-szellemi szükségleteit, és a terület adottságait sem, és természetesen, ebben a világképben a jövő generációira sem gondol senki… Ha még a tevékenysége hasznát is elvonja a működési területéről, akkor az ott élő emberek szolgává alázódnak. A szolgává alázódott ember pedig már nem tudja, hogy hogyan kell helyesen élnie, nem tudja, hogyan kell férfiként vagy nőként élni, így aztán a családot sem tudja jól működtetni. A kiteljesedést biztosító rendszer szétesik, és a részei is védelem nélkül maradnak.

Abban az esetben, ha a társadalom egyes részei túl kicsi szabadsággal rendelkeznek (túl kicsi a „lötyögésük”), megint csak nem tud a tervezője szerint működni a fizikai világ, mert ebben az esetben központi utasítások alapján kell cselekedni minden döntési helyzetben, így pedig nincs lehetőség az adott helyen kiválasztani a legoptimálisabb megoldást. Ez a diktatúra, ami nem teszi lehetővé minden élő és nem élő létező kiteljesedését. A Forrás által megtervezett rendszer ebben az esetben sem képes biztosítani a teremtmények kiteljesedését.

Szkíta-hun-magyar őseink tisztában voltak azzal, hogy az embernek hogyan kell működtetni a Terv szerint a földi környezetet. Tudták, hogy az a cél, hogy biztosítsák minden létező kiteljesedését, és ehhez az kell, hogy a közösségeik éppen a megfelelő „lötyögéssel” rendelkezzenek. Ezt kell most nekünk a múltból „visszamásolnunk”: a saját helyén az ember, a saját területén a helyi közösség szabadon dönthesse el, hogy mit és hogyan csinál abból a célból, hogy a gazdaság és a közösség minden létező legjavát szolgálja. A célt azonban soha, egyetlen döntési helyzetben sem szabad elfelejteni, ezért ezt a társadalmi modellt szerintünk a kettős vezetés elvével lehetséges megvalósítani, amikor az „irányítás” (a tennivalók rendszerszintű ismerete és összehangolása) és a „vezetés” (a meghozott döntések rendszerszintű végrehajtása) szerves egységben működik. Ha pedig megvalósul, akkor minden embernek folyamatosan szellemi és fizikai energiát kell belefektetnie a rendszerbe, hogy az a terv szerint működjön: állandóan éber figyelemmel kell vizsgálnunk minden történést, mindig keresnünk kell a legoptimálisabb megoldást, és a cselekedeteinkkel mindig be kell avatkoznunk azokba a folyamatokba, amik a szerves egységben működő rendszer szétesését idézhetik elő.

És most jön a pontos válasz a címben felette kérdésre („Mi a baj a liberalizmussal?”): a liberalizmussal csak az a baj, ha túlteng, és emiatt szétesik tőle a természetes rendszer.


Pataki Antal

Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.